Utazz velünk a Marvel és DC Moziverzumba! –  2. rész – X-Men

 

Mutánsnak lenni nem könnyű dolog. Nem elég hogy a fél világ utál vagy fél tőled, vagy akár üldöz, hanem még saját „másságodat” is el kell fogadnod, hogy uralni tudd emberfeletti képességed.  De ugyanakkor mutánsnak lenni csodálatos dolog: olyan dolgokra vagy képes, amikről mások még álmodni se mernek. Sérthetetlen vagy, bármilyen sérülésből felépülsz, belelátsz bárkinek a gondolataiba, tárgyakat tudsz irányítani pusztán a gondolataid segítségével, teleportálni tudod magad bárhova a világon, olyan alakot öltesz, amilyet akarsz. Emberfeletti hatalmad van. Amit használhatsz jóra vagy rosszra. A te döntéseden múlik. Amit időnként akár meg is változtathatsz, hisz annak ellenére, hogy szuperképességgel rendelkezel, ember vagy, aki tévedhet, és azt be is ismerheti és jóvá is teheti.

Az X-Men filmeknek talán ez a legvonzóbb vonása: hogy ezekben a filmekben vannak a legnagyobb emberi drámák és döntések a Marvel Univerzumban. És talán ez a történet vonal könnyebben is követhető, mint az Avengers hősöké 😉

A filmek, amiket ide sorolhatunk:

logan-2017

Logan (jön 2017 március)

 

deadpool-movie

Deadpool 2016

 

xavier-patrick-steward

Patrick Steward

Az összes történet egyik központi figurája Charles Xavier professzor, aki saját maga is mutáns, gondolatolvasási képessége és egy azt felerősítő gép (Cerebro) segítségével látja az összes mutáns és nem mutáns embert a világon, képes bárkit megtalálni, telepatikusan kapcsolatba lépni vele, és akár távolról befolyásolni is.  Ő és gépe nagyon fontos szerepet játszik az összes történetben, hisz képessége akár a teljes világ feletti hatalmat is adhatna. Ami érdekes az ő karakterével kapcsolatban, hogy két „korszakban” játszódnak a történetek: az első filmekben Patrick Steward játssza az idős, kopasz, tolószékes professzort, aki már több mutánsgenerációnak segített a magániskolájában megtalálni a saját útjukat.  Legfőbb célja, hogy a mutánsokat visszavezesse az emberi társadalomba, és elfogadtassa őket, így békét teremtve az emberek és a mutánsok között. Legjobb tanítványai hűséges csapatot alkotnak körülötte, védve a többi mutánst a rossz szándékú emberektől, illetve a renitens mutánsoktól , akiknek vezére fiatalkori barátja, Eric Lensherr, alias Magneto. Az ő ellentétük, sőt ellenségességük végighúzódik a teljes történeti vonalon.

xavier-james-mcavoy-1

James Mcavoy

Az újabb részek időben korábban játszódnak (1960-as évek – X-Men: Az elsők , ill 1980-as évek X-Men: Apokalipszis), így a fiatal professzor (James McAvoy) saját története rajzolódik ki belőle: a barátságuk és szakításuk Eric-kel, az iskolaalapítás, az első komoly összecsapások és szövetségek kialakulása.
Xavier tartja össze a „jók” csapatát,  töretlen bizalma az emberekben és mutánsokban, hite, hogy békében is élhetnek egymás mellett, pacifista, kompromisszumokat kereső személyisége az egyik legszimpatikusabb és legkiegyensúlyozottabb szereplőjévé teszi a Marvel Univerzumnak személyes tragédiái ellenére vagy épp azért.

Magneto Ian McKellen

Ian McKellen

Xavier ellenfele Eric Lensherr, Magneto (idős korában: Ian McKellen, fiatal korában: Michael Fassbender). Illetve talán úgy pontosabb, hogy Magneto ellenfele Xavier, ugyanis Xavier végig, mint egykori barátjára gondol, megbocsátana neki minden hibát, ha visszatalálna ahhoz az emberhez, akit ő régen a barátjának tartott.  Magneto személyes tragédiái (szülei elvesztése Auschwitzban, több szerelemének halála, majd családjának megölése) miatt meggyűlöli az emberiséget, és elsődleges céljává az válik, hogy a mutánsok vegyék át az uralmat a világ felett. Úgy gondolja a mutánsok túlhaladtak az embereken, ők a következő evolúciós lépcsőfok, amely szükségszerűen eltörli a megelőző fajt: az embert. Xavierrel is alapvetően ezen  nézetkülönbség miatt kerülnek ellentétes oldalra. Amennyire Xavier bízik a békés megoldásban, Magneto saját fájdalmától elvakulva elképzelhetetlennek tart bármiféle együttműködést.

magneto-fassbender

Michael Fassbender

Magneto szuperereje képessé teszi őt bármilyen elektromágneses mező manipulálására, átalakítására, felhasználására. Ki tudja vonni bármilyen élő vagy élettelen anyagból, közegből a fém tartalmú részecskéket, akár atomi szinten befolyásolva működésüket és szerkezetüket. Emiatt olyan erővel rendelkezik, ami akár a Világ elpusztítására is képessé tenné, amire például az X-Men Apokalipszisben kísérletet is tesz. Megalapítja a saját mutáns hadseregét a  Mutáns Testvériséget (Brotherhood of Evil Mutants), amelynek egyik legfontosabb tagja Raven avagy Mystique, a kék bőrű alakváltó lesz. Magneto nem velejéig gonosz, a történetek során többször is segítséget nyújt Xaviernek vagy csapata tagjainak. Neki a mutánsok a fontosak, ő értük tenne meg mindent, az embereket személyes okokból gyűlöli, de az emberiség megsemmisítését eredményező végső lépést nem teszi meg végül sosem, bár jó néhányszor az ő döntésén múlik a világ sorsa. De mint egy másik nagy eposzban „van még benne valami jó” 😉

 

hugh-jackman-wolverine

Hugh Jackman (DevianArt)

Az X-Men filmek harmadik fontos főszereplője, és a közönség nagy kedvence, Logan, a Farkas (Wolverine)(Hugh Jackman). Ő három saját filmet is „kapott” (X-Men kezdetek: Farkas, Farkas, X-Men: Az eljövendő múlt napjai ) és jövőre jön ki a negyedik (Logan) , illetve szerepel a többiben is, mint fő-mellékszereplők egyike.  (Érdekesség, hogy a wolverine fordítása a rozsomák lenne, amely egy rendkívűl szívós, kitartó és erőteljes ragadozó. Valószínűleg a fordító jobban csengőnek találta a Farkas nevet, ezért honosodott meg nálunk ez. Valójában a filmkészítők sem ragaszkodtak szigorún az eredeti képregény koncepcióhoz, mely szerint Logan egy zömök, de nagyon erőteljes figura. Ehhez képest Hugh Jackmant választották megformálójául, aki kifejezetten magas, szikár… de kétségtelenül meggyőzően energikus. Nem hiába ő a legnépszerűbb alak az X-men-ek között… )

logan-hugh-jackman

Farkas/Wolverine – Hugh Jackman

Logant regenerálódási képessége és kezfejéből kinövő karmok teszik különlegesé, majd élő fegyverré, minekutána egy katonai kísérlet során a csontjait kicserélik adamantium nevű, elpusztíthatatlan szupererős fémre.  Innentől kezdve ő maga is szinte elpusztíthatatlanná válik, hisz a legsúlyosabb sérülései is begyógyulnak maguktól, a kezéből előbukkanó karmok, a harctechnikája és a vérszomja miatt gyakorlatilag legyőzhetetlenné válik. Nem véletlenül kapja a Rozsomák becenevet: pont olyan veszélyes „állat”, mint a névadója. De ugyanakkor megmarad belül érző embernek is. Neki is meg kell tanulnia kezelni egyrészt a több száz éves múltjából adódó fájdalmakat, veszteségeket, csalódásokat, a saját vérszomját.  Ebben sok segítséget kap Xavier professzortól, aki elfogadja olyannak, amilyen, nem akarja megváltoztatni, és nem kényszeríti semmilyen kompromisszumba. Igazából „megszelídíti” Farkast. Aki végül egyik fő segítő társa lesz, aki a gyerekekért bármilyen áldozatot képes meghozni. Aki járja magányos útját, de ha baj van, mindig ott van a tűzvonalba, és ha kell, védelmez, ha kell, vadállatként harcol az övéiért.  Ő is a szerethető karakterek egyike, mert nagyon is emberivé, „hétköznapivá” teszi a saját démonjaival folytatott belső küzdelem, amin keresztülmegy a filmek során.

 

x-men-mistique

Raven/Mistique

Fontosabb szereplők még Raven (Mistique) (Jenifer Lawrence/Rebeca Romijn), aki egy kék bőrű alakváltó. Bárkinek képes lemásolni a külalakját, a hangját, sőt még akár az ujjlenyomatát vagy az íriszét is. Így mindig ő az, aki felvéve a megfelelő ember alakját képes bejutni bármilyen lezárt, titkos helyre, vagy védett személyt megközelíteni. Mistique gyerekkorát a szintén még gyerek Xavier befogadott testvéreként töltötte, majd felnőve Magneto szeretője lesz, és így együtt hármasban csatlakoznak a CIA-hoz, de egy rosszul sikerült akció során Xavier lebénul, Magneto Mistique-kel együtt  végképp ellenfeleivé válnak,  akik együtt menekülnek el a CIA elöl. Ekkor szakad ketté a mutáns társadalom: Xavierre és követőire, akik hisznek a békés  együttélésben,  és Magnetora és az ő követőire, akik szerint az embereket csak legyőzni lehet. (X-Men: Az elsők). Mistique több filmben is felbukkan, többnyire Magneto híveként, de gyakran megkérdőjelezhető a lojalitása. Farkashoz jól rejtegetett, de létező érzelmi kötelék fűzi,  Xaviert szintén nem bántaná, és amikor dönteni kell, ő is az összes mutáns érdekét nézi.   Eléggé ambivalens személyiség, akinél sose lehet tudni, hogy épp melyik oldalt fogja a következő összecsapásnál támogatni, melyik fele kerekedik felül benne.

 

storm-halle_berry

Storm/Halle Berry

A Xavier-csapatot erősíti még : Vihar vagy Ciklon, valódi nevén Ororo Iqadi T’Challa (Halle Berry), aki az időjárást tudja manipulálni: vihart korbácsol, szelet, ködöt támaszt, villámoknak parancsol. Kezdetben ő is Magneto csapatába tartozott, de aztán egy sorsdöntő összecsapás után „átállt” Xavier csapatába. (X-Men: Apokalipszis).

x-men-cyclops

Cyclops/James Marsden

A csapat további tagja Scott Summers, a Küklopsz , (James Marsden) akinek különleges képessége, hogy a szemeiből halálos erejű fénysugarakat bocsát ki, ami felett egy agysérülés miatt nincs kontrollja, így egy speciális rubinkvarc szemüveget kell hordania. (A kezdeteket a X-Men: Apokalipszis részben mesélik el).

x-men_jean_grey

Jean Grey-Phonix /Famke Janssen

Scott szerelmes Jean Greybe, más néven Főnixbe (Famke Janssen/Sophie Turner).De amikor felbukkan Farkas, Jean őt választja, bár a szerelmük nem tud kiteljesedni Jean halála miatt. Jean extra erős telepatikus és telekinetikus erővel rendelkezik, az egyik legerősebb mutáns. Neki is Xavier professzor segít abban, hogy megtanulja kordában tartani az erejét, ami többé-kevésbé sikerül is, de az X-Men 2  végén feláldozza magát, hogy megmentse társait. De szerepének ezzel nincs vége, a következő részben, az X-Men: az Ellenállás végében kiderül, hogy amikor feláldozta magát, elengedte teljes telepatikus képességét és felszabadította magában alternatív énjét, Főnixet. Főnix kontrolálhatatlan őserő, ami már nem Jean, olyannyira, hogy megöli Xaviert is. A végén visszaveszi az uralmat annyira felette Jean, hogy meg tudja kérni Logant, ölje meg, aki meg is teszi neki, bár a szíve szakad bele. Még egyszer felbukkan a X-Men Apokalipszisben (Sophie Turner) – mivel az időben korábban játszódik -, és ott is döntő jelentőségű lesz az ereje.

Rajtuk kívül még számtalan szuperképességgel rendelkező mellékszereplő bukkan fel, de nekik maximum a csapat szintjén van jelentőségük. Vannak, akik visszatérnek több filmben is, ill az X-Men Apokalipszisnek például az az egyik nagy varázsa, hogy sokat közülük akkor látunk „először”, mint fiatal mutánst, aki akkor kerül bele a történet-folyamba.

deadpool-wolverine-origins-gavin-hood

😉

Az X-Men filmekhez lazán kapcsolódik a szerintünk az utóbbi idők egyik legjobban sikerült Marvel filmje, a Deadpool (2016). Deadpool alias Wade Wilson (Ryan Reynolds) már felbukkan az első X-Menben, belőle akkor „gyártanak” „tévedésből” mutánst, de ő akkor még nem kap nagy szerepet.

deadpool-movie-2016Az igazi bemutatkozása idén volt, és meglehetősen fergetegesre sikeredett. Ennél szókimondóbb, időnként közönséges, de lehengerlő humorú filmet még nem készítettek a Marvelnél, igazi „nagypofájú tökös csávó” lett belőle. Deadpool regenerálódási képessége felülmúl minden eddigi hősét: pár perc alatt növeszt magának új kezet a levágott helyén, beforrnak a golyóütötte lyukak, bármilyen sérülésből pillanatok alatt felépül. És mindezt teszi olyan fokú szemtelenséggel és lazasággal, hogy már ettől is a szívünkbe lopja magát. Ez a film egy percig se veszi magát komolyan, szinte paródiája a szuperhősös filmeknek. Rengeteg kikacsintás, összenevetés a nézőkkel, korábbi szereplők vagy karakterek kifigurázása adja a poénok nagy részét. Mindez nagyon jól megkoreografált akciójelenetek közé és egy egész elfogadható történetbe ágyazva.  Aki nem kedvelte a szuperhősök látszólagos komolyságát, annál Deadpool biztos sikert fog aratni. Egy kis kóstoló (rajongóknak nagyon is ajánlott ;-) )

Az X-men „sorozat” filmjei közül mindre elmondható, hogy jól megválogatott színészgárdával, jól összerakott és élő karakterekről szólnak, valódi konfliktusokon keresztül zajlanak az események, amik még viszonylag könnyen követhetőek nem Marvel-fanok számára is. Ha felmerült benned a kérdés, hogy melyikkel is kezd, akkor mi az X-Mennél a megjelenések sorrendjét javasolnánk, mert a történetszál elég lineáris annak ellenére, hogy látszólag vannak benne “időugrások”. De a filmekben lévő információk egymásra épülnek,  és teljesen követhetővé teszik a teljes sztorit. 🙂 

 

Következő cikkünkben már áttérünk a Spider-Man történetekre, ill belekóstolunk az Avangersek bonyolult, de annál változatosabb világába 😉

Ha érdekesnek találtad, akkor tarts velünk továbbra is. Folytatása következik…


előző cikk: Utazz velünk a Marvel és DC Moziverzumban! – 1. rész

következő cikk: Utazz velünk a Marvel és DC Moziverzumba! – 3. rész – A Spider-Man (Pókember)


 

Comments

comments

You may also like...

2 hozzászólás

  1. 2016-11-09

    […] Folyatása itt: Utazz velünk a Marvel és DC Moziverzumba! – 2. rész – X-Men […]

  2. 2016-11-16

    […] bele Varga Lacival a Marvel (és majd a DC filmek) összefoglaló cikksorijába (Ezeket itt és itt találod) Mert amikor elkezdtünk róla beszélgetni, rájöttünk, hogy mennyire is szeretjük […]

Hozzászólás