Top film szakítás után vagy helyett – 500 nap nyár

Az emberek túlnyomó része élt már át szakítást akár az egyik, akár a másik oldalon állva. Egyik sem könnyű, még is, a legnehezebb az, amikor minket hagynak el. Ilyenkor hirtelen azt sem tudjuk, mit csináljunk.
Bújjunk el, fussunk világgá, költözzünk a barátnőnkhöz, esetleg csöpögős romantikus filmet nézzünk 3 liter fagyi társaságában? Nagyon nehéz megtalálni ilyenkor azt a cselekvést, ami elvonja a figyelmünket a lelkünk háborgásáról, és egy kicsit kiszakít minket ebből az undok, igazságtalan világból. A legjobb természetesen az, ha a legjobb barátod/barátnőd társaságában töltöd a szabadidődet, temérdek programmal megtöltve azt. Ám elkerülhetetlenül előfordul, hogy éppen nem érnek rá, nincs kihez menekülnöd, és bent ragadsz egyedül a négy fal között, amik szinte sugározzák feléd az elhagyatottság érzését. Tudom milyen ez, jó párszor átéltem én is, és az elején azt gondoltam, hogy a kedvenc filmem biztosan segít majd rajtam, de nem így történt. Egészen addig a Gyűrűk Ura vagy a Harry Potter nézése közben kizártam a külvilágot, és arra a 3 órára Középfölde felett repültem, vagy a Roxfort falai között sétáltam láthatatlanul, figyelve a történéseket, de akkor nem voltam rá képes. Olyan filmre volt szükségem, amivel az akkori hangulatomban tudtam azonosulni. Látni akartam, hogy más is szenved amiatt, amiért én, látni, hogy mennyire nehezen teszi túl magát ő is, majd végül tudni, hogy hogyan sikerült neki még is. Persze erre a romantikus filmek cseppet sem megoldások, sőt, csak még fájóbbá teszik az amúgy is borzalmas érzést. Mivel a google a barátom, megkértem, hogy keressen számomra szakítás utáni filmeket, és így találtam rá arra a filmre, amit szakítás után feltétlen meg kell nézni!

500 nap nyár

500-nap-nyar

A legfontosabb, amit a filmről tudni kell, az az, hogy ez nem egy szerelmes film, hanem egy film a szerelemről. Tökéletesen élethűen tárja a szemünk elé a kapcsolatok folyamatát. Adott egy teljesen átlagos srác, nevezetesen Tom (Joseph Gordon-Levitt), aki építészi álmát feladva, képeslapokat gyártó cégnél dolgozik, és adott a főnök új asszisztense, Summer (Zooey Deschanel). Tom fülig szerelmes lesz a lányba, amint megtudja, hogy teljesen egy és ugyanaz a zenei ízlésük. Summer aztán egy buliban elmondja nekik, hogy nem akar senki barátnője lenni, nem hisz a szerelemben és a házasságban. Ennek ellenére Tommal belekezdenek egy kalandba, ami látszólag is több, mint egy kaland, ám ezt csak Tom gondolja így. Felhőtlen kapcsolatuknak Summer véget vet, mikor úgy érzi, hogy nem tudja tovább folytatni, mondván, mindig csak veszekednek. Tom viszont nem érti ezt a dolgot, számára ez egy tökéletes kapcsolat volt, és lényegtelennek érezte azt a néhány vitát. Már itt megjelenik a filmben a viszonzatlanság. Míg Tom odáig volt a lányért, és csak a szépre és jóra emlékezett, hiszen a rózsaszín köd ott lebegett körülötte, addig Summer a józan ész keretein belül maradt, és azt is meglátta, ami miatt nem Tom volt a tökéletes számára. A lány felmond a munkahelyén, így teljesen kilép Tom életéből, aki a „szakítás” hatására összezuhan. Romlik a teljesítménye a munkahelyén, folyamatosan azon jár az esze, hogy hol rontotta el, hogyan szerezhetné vissza a lányt. Telnek a napok, és kezdi más színben látni az egész kalandot. Amit addig imádott a lányban, azt gyűlölni kezdi, ahogy pörgeti vissza az együtt töltött perceket, feltűnnek neki az apró, baljósló jelek. Végül ott hagyja munkahelyét, és elkezdi építészi karrierjét építeni, amit mindig is szeretett volna, és ennek hatására a gondolatai végre nem csak Summer körül forognak.

Amit nagyon szeretek a filmben, hogy kontrasztba állítja a kapcsolatban töltött időt, a szakítás utáni idővel. Tomnak 500 napig volt köze a lányhoz, és ezt az 500 napot a film nem az elsőtől az utolsóig mutatja be, hanem ugrál az időben. Az egyik pillanatban azt a napot látjuk, amikor boldogan mennek végig az Ikea-ban, eljátszva, hogy otthon vannak, a másikban pedig már a kapcsolat végén egy olyan napot, amikor Summer unott arccal járja végig ugyanazt az utat, miközben Tom próbálja feleleveníteni a 150 nappal azelőtti boldogságot. Egyszerűen imádom ezt a szembeállítást.

500-nap-nyar 2A filmben két kedvenc jelenetem is van. Az egyik, amikor Tom az első Summerrel töltött éjszaka után kilép a házból, és táncolva indul el a munkahelyére, mindenkivel pacsizik, és az összes járókelő ismeri a tánclépést, vele együtt ropják a park közepén. Zseniális! Biztosan mindenki érezte magát már annyira felhőtlenül boldognak, hogy legszívesebben táncra perdült volna akárhol is volt.


500daysofsummer-1157A másik jelenet az, amikor a szakítás után Summer meghívja magához Tomot egy buliba, és a képernyő kétfelé oszlik: Valóság vs. Elképzelés. Az egyik legjobb és legéletszerűbb jelenet, amit filmbe rakhatnak. Hiszen mindenki fantáziálni kezd egy randi előtt, legalább hatvanféleképpen átfuttatja az agyában, hogy mi és hogyan fog történni, aztán természetesen a hatvanegyedik féleképpen zajlik majd az egész, ami eszünkbe se jutott. Tom elképzeli, ahogy Summer egész este vele van, csókolóznak, rájön a lány, hogy még is ő kell neki, aztán a valóságban kiderül, hogy eljegyezték, és bumm!, a képzelet hirtelen semmivé válik. Briliáns jelenet.

A főszereplők, Joseph Gordon-Levitt és Zooey Deschanel tökéletesen hozzák az elvártat, illetve a mellékszereplők is remekül teljesítenek, bár nincs túl sok jelenetük a filmben, még is imádtam őket. Az egész film annyira igazi, hogy tulajdonképpen a színészi játékok nem is sokat számítottak, a történet akkor is húzott volna magával, ha teljesen ismeretlen embereket állítottak volna kamerák elé.

Ez a film tökéletes gyógymód szerelmi bánatra. Annyira természetesen, őszintén, és lépésről lépésre mutatja be a boldogságot, csalódást és bánatot egyaránt, hogy teljesen azonosulni tud a szereplőkkel mindenki, aki hasonló helyzetben van. Én egy szakítás után mindennap megnéztem nagyjából két hétig, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem segített át a nehezebb pillanatokon, amikor tényleg teljesen magamra maradtam. Bátran ajánlom minden fiúnak, lánynak, nőnek és férfinak, aki elhagyva érzi magát.

rank10-8u

 

500 nap nyár ((500) Days of Summer )- színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 95 perc, 2009

fsz: Joseph Gordon-Levitt (Tom Hansen), Zooey Deschanel (Summer Finn), Chloe Grace Moretz (Rachel Hansen), Matthew Gray Gubler (Paul)
rendező: Marc Webb

 

 

Comments

comments

You may also like...

2 hozzászólás

  1. E&K&G szerint:

    Kedves Cikkiró, csak így tovább. Remélem futás, meló, edzés és suli mellett tudsz filmezni – talán rövid időn belül nem csak egyedül vagy a barátaiddal – s megosztod a nagyközönséggel. ;-)E&K&G

Hozzászólás