T2 Trainspotting 2 – Choose life, choose Trainspotting 1!

 

1996-ban beleszerettem az első részbe, imádtam skót akcentussal is, szerettem szinkronizálva is, a zenéjét is kívülről fújom, mikor melyik szám szól. A Star Wars VII-re nem vártam annyira, mint a Trainspotting folytatására, és sajnos egy kicsit csalódtam benne. (Az ébredő erőben is, de azt most hagyjuk.) Pár baráttal beültünk hétvégén a moziba, hogy ráhangolódjunk a szombat estére egy bulizós filmmel, ám a vetítés után kissé lehangoltan vágtunk bele az éjszakába. Megöregedtek, belassultak a fiúk, fel nem nőttek, de már nem olyan vagányok, mint a ’90-es években.

Előzetesen lehetett tudni, hogy sokan, köztük a négy főszereplő, szerepel a folytatásban, olvastunk olyan nyilatkozatokat, hogy sok lesz az utalás az első részre, de azt nem gondoltam volna, hogy a film nagy része arról fog szólni, hogy mennyire jó film a Trainspotting. Danny Boyle gyakorlatilag nem folytatást csinált, hanem egy dicshimnuszt az első részről, amit a főszereplők, elsősorban a 20 év után hazalátogató Renton (Ewan Mcgregor) nosztalgikus visszaemlékezéseivel tálal. Kissé csalódott voltam és dühös a rendezőre, mert ennél sokkal jobban megcsinálhatta volna, azt hitte elég a régi arcokat húsz év után leporolni, pörgős zenével a lassú történetet megbolondítani és a régi filmre talán a kelleténél többször is kikacsintani.

Na, most, hogy eleget szapultam, azért hozzá kell tenni, vannak nagyon is jó dolgok, tipikus Danny Boyle-os fogások, jelenetek is, ami kifejezetten tetszett. Amikor Renton megmenti öreg drogos cimboráját, Spudot az öngyilkosságból, vagy amikor a disco budijában először találkozik Begbie-vel, majd a legvégén, mikor a szobájában táncra perdül az ismert Iggy Pop nótára, mind-mind a védjegyévé vált stílus gyöngyszemei.

A sztori nem túl bonyolult, bár az elsőt se azért szerettük. Renton húsz év után hazatér Edinburghba amszterdami „száműzetéséből”, mert a felesége kirakta a szűrét. Felkeresi apját (James Cosmo), majd a régi haverokat. Egyikük sem örül neki, hiszen legutóbb, mikor látták, lelépett tizenhatezer fonttal. Spud (Ewen Bremner) még mindig herkázik, elvált, kirúgták, és a gyerekét is alig láthatja. Simon, a régi nevén Sick Boy (Johnny Lee Miller) nagynénjétől örökölt kocsmát vezeti, de olyan kevés a vendég, hogy ki se érdemes nyitnia. Mellette bolgár barátnőjével Veronica Kovach-csal (Anjelka Nedyalkova) egy kuplerájt üzemeltet, úgy, hogy a kuncsaftjait még meg is próbálja utána zsarolni a róluk készült videóval. Begbie (Robert Carlyle) pedig a sitten ül, őrültebb, mint valaha. Sikerül megszöknie, meglátogatja a családját, nejét és a főiskolás Franco Juniort, akivel együtt szeretne rabolni, fosztogatni. Mikor megtudja, hogy Mark Renton visszatért, egy célja van, hogy megölje. A másik két cimbora, igaz mindketten megkapták előbb vagy utóbb a részüket, meg tud bocsátani a korábbi árulásért, Begbie nem. Együtt elevenítik fel a régi sztorikat, ami Spudot arra inspirálja, hogy könyvet írjon a fiatalságukról, addig sem gondol a heroinra, amiről megpróbál lejönni. Így tulajdonképpen ő írja meg a Trainspottingot, ezzel egy olyan merész húzást hajt végre Danny Boyle, amire még nem volt példa. A T2 nem csak folyatása, hanem néhol előzménye is az eredetinek, és vannak dolgok, amiket most értünk meg. A „Choose Life…” – monológot és a film címének eredetét is most magyarázzák el. Így a két film együtt olyan, mint egy bélyegblokk, aminek a közepén maga a Trainspotting van, mint önállóan is működő alkotás, körülötte meg a T2, ami teljessé teszi a képet.

A zene, ami az első filmet igazán kultikus szintre emelte, most is fontos, de nem találtak olyan nagyszerű számokat, mint annak idején a Perfect Day, a Lust for Life vagy a Born Slippy. Ezért, szintén utalva a régire, ezek remixei, feldolgozásai gyakran felcsendülnek a filmben. Persze most is hallható retro (Clash, Blondie, Frankie goes to Hollywood, Queen) és modern, elektronikus (Run DMC, Young Faters, Rubberbandits, Wolf Alice) zene alatta, de nem rohantam haza, letorrentezni őket.

Nem rossz film a Trainspotting 2, sokat lehet nevetni hőseinken, akik ugyanolyan lúzerek maradtak, mint voltak. Csak nem méltó az elsőhöz, hiszen az kultikus volt a maga idejében, a ’90-es évek meghatározó alkotása, amit rongyosra néz az ember. A T2-ről meg ezentúl is az egyetlen olyan folytatás fog eszembe jutni, ami sikeresebb volt az elődjénél, a Terminátor.

 

 

A film adatlapja a Mafab.hu-n: Trainspotting 2 (2017)

 
 

Comments

comments

You may also like...

Hozzászólás