Szent vagy Gonosz? – A titokzatos Raszputyin

 

Gyermekeim az Úrban – ezt a filmet mindenki nézze meg: az is, aki jól ismeri a XX. századi orosz történelem fordulópontjait, és az is, akinek csak a krémtorta ugrik be az oroszokról. Bár már néhányszor megfilmesítették a sztarec életét (pl. Lars von Thier), Uli Edel is igazi „nyalánksággal” kínál minket, ha már az édességnél tartunk, mert hiteles, korhű és valódi képet fest a század eleji orosz viszonyokról, a Romanovokról, és az őket körülvevő holdudvarról.

Ráadásul több oka is van annak, hogy, hogy újból megnézzük ezt a filmet: egyes jeleneteit nálunk, Magyarországon vették fel, tehát van úgymond magyar vonatkozása is (szerepelnek benne magyar színészek is, mint pl. Koncz Gábor). Azon kívül éppen 100 éve annak, hogy a gyorsan felkapaszkodott cári tanácsadót másvilágra küldték – 1916. december 30-án. Valamint – mindenkinek kötelező ez film, aki imádta Alan Rickmant – és  szerintem így sokan vagyunk …

Az 1860-as években sok minden történt világszerte: a Habsburgok alatt megreccsent a trón (1866-Königgraetz-i csata), nálunk tető alá hozták a kiegyezést (1867), Lengyelországban megszületik Maria Sklodowska, a későbbi Madame Curie (1867), megalakult a független olasz állam (1861), és valahol, a messzi Oroszországban megszületik Grigorij Jefimovics Raszputyin (1869). Hogy ki volt ő? Erre sokan és sokféle választ tudnának adni, de a lényeg, hogy alakja nem sikkadt el nyomtalanul a történelemkönyvek lapjain, és hogy megihletett néhány írót és filmrendezőt is.

„Jó az Isten, szeret minket” – mondja az egyik jelenetben Alan. Nos, legalábbis Raszputyinhoz jó volt, és szerette is őt, mert az általa felruházott képességekkel egy röpke pillanatig szédítő magasságokba emelte, hogy onnan később a pokol bugyraiba ejtse. Talán így jellemezném Raszputyin életútját, akiről még máig nem derült ki: istenfélő szent ember volt, vagy csak egy iszákos, kéjsóvár szerencsevadász, aki különleges képességek birtokában mindenkire befolyást gyakorolt, és így mindent elért, amit akart. A történelmi tények ismeretében szerintem mindkettő volt, és ebből logikusan következik ellentmondásos személyisége – meg akart felelni hivatásának, de az élet igazi élvezetéről sem akart lemondani. És nem is tette, ahogyan ez a filmből oly világosan kiderül: Istenhez való ragaszkodása, a vallásos révületben kántált próféciái, a cárevics csodálatos meggyógyítása a „Szent”; míg a mértéktelen italozás, a nők, és a vad orgiába csapó mulatozások pedig a „Gonoszt” mutatják. Ő mindezt vallási alapon (is) meg tudta magyarázni: hogy bűnbocsánatot nyerj, vétkezz minél többet – gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor az üresfejű szentpétervári arisztokrata hölgyek egymás kezébe adják a kilincset Raszputyinhoz, hogy a “bennfentes mutassa meg nekik, hogyan kell pokolra zavarni az ördögöt” – ahogyan azt Boccaccio oly találóan megfogalmazta.
Raszputyint talán még Jeanne D’Arc-hoz hasonlítanám, aki szintén a „szolgálati út” megkerülésével, azaz egyházi közvetítés nélkül kapta az instrukciókat Istentől, mert ő is „látott és tudott” dolgokat, amik kétséget kizáróan bizonyították, hogy közvetlen kapcsolatban áll a Teremtővel – de ezt utólag bizonyítani lehetetlen, így ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.

Történelmi síkon is nagyon ütős film: II. Miklós nem volt tehetséges uralkodó, sokat hezitált, és általában mindig rossz döntéseket hozott, a cárnénak meg semmi más nem számított, csak a trónörökös élete, és ezért bármit megtett – még akkor is, ha esetleg ez több millió ember életébe került.
Rickman alakítása nagyszerű – és itt nem az elfogultság beszél belőlem, hanem az „amatörténész”. Úgy hiszem az igazi Raszputyin pont ilyen lehetett: elkötelezett istenhívő, de ugyanakkor ravasz, számító, a helyzetet mindig kihasználó, Hiszen Oroszország jövője, vagyis Alekszej cárevics élete az ő kezében volt, és ennek tudatában beleszólhatott az orosz nagypolitikába is, bár ezen feladatát nem látta el olyan jól, mint a gyógyítást – lásd az orosz történelem 1914-1918-es korszakát. És ez a filmen nagyszerűen átjön, így még az is valós képet kap erről a történelmi személyiségről, aki még életében nem hallott, vagy nem olvasott róla semmit.

Alan Rickmannek nem volt könnyű dolga ezzel a szereppel, hiszen nem egy fiktív karakterbe kellett életet lehelnie, hanem egy igen valóságos személyiség bőrébe bújhatott. De jól oldotta meg a feladatot, sőt nagyon is jól, így bárki bármit is mondjon erről a filmről, ajánlom neki, hogy olvasson el néhány könyvet a Romanovokról vagy Raszputyinról, és tudni fogja, hogy a film története teljesen megegyezik a történelmi eseményekkel, alakjai pedig megfelelnek a korabeli szereplőkkel.

 

rank10-8u

 

A film adatlapja a Mafab.hu-n: Raszputyin

 

 
 

Comments

comments

You may also like...

Hozzászólás