Sing Street (2016) – avagy a vissza a ’80-as évekbe

 

Emlékeztek, amikor a Begin again (Szerelemre hangolva) c. zenés filmet ajánlottam? 

2016. nyarára az ír John Carney egy újabb zenés-táncos produkcióval állt elő, de hőseit ezúttal saját hazájába, és saját gyerekkorába, a ’80-as évek Dublinjába állította színpadra. Ha szereted a korai brit popzenét, ha szeretnél ismét beülni az iskolapadba, és ismét naivan szerelmes lenni, akkor ugorj be egy laza másfél órára a Sing Streetre!

sing-street-in-synge-streetA tizenéves Conort (Ferdia Walsh-Peelo) szülei kiveszik a fizetős iskolából, mert Írországban tombol a szegénység. Bekerül a Synge Street katolikus iskolába, ahol nem csak a többi gyerekkel, de a vaskalapos tanárokkal meggyűlik a baja. A fekete cipő még akkor is kötelező viselet, ha a családnak nem futja új ruhára, és neki épp most barna lábbelije van. Conor megoldja a problémát, mint mindig, átfesti rajzórán fekete tustintával. Ám sokkal jobban zavarja, hogy Raphina (a bájos Luy Boynton), az iskola titokzatos dívája, egy jóval idősebb férfivel találkozgat, nem pedig vele. Persze könnyű fehér kabrióval és mesés londoni modellkarrierről ámítva becserkészni a szegény dublini lányokat. Conor ezért azzal áll a Raphina elé, hogy jöjjön el az együttese videoklipjének a forgatására, a gond csak az, hogy még nincs bandája. A srácot eléggé megviseli válófélben lévő szülei állandó hangos veszekedése, egyedül a szobájában a gitárt pengetve érzi jól magát. Még szerencse, hogy megismerkedik Eamonnal (Mark McKenna), aki egy univerzális zenész, és ráadásul egy csomó hangszere van, mert az apjának hobbizenekara van, csak most épp sitten ül. Szereznek még egy-két tagot, köztük egy menő színes bőrű szintist, mert akkor még ritkaságszámba mentek a szigetországban az afroamerikaiiak, így összeáll a banda, aminek a suli neve után a frappáns Sing Street nevet adják. Össze is raknak pár számot, és indul a klipforgatás, amire csak beesik a rejtélyes modell:

 
A zenében és az élet nagy kérdéseiben hősünk számíthat bátyjára, Brendanra (Jack Reynor), akit kirúgtak az egyetemről, és azóta otthon hasist szívogat és a bakelitlemezeit hallgatja, melyekkel öccsét inspirálja . Conor az éppen aktuális sztárokat utánozza, hol Limahl-ra hajaz a sérója, a Cure meghallgatása után Robert Smith-esen kócos lesz frizurája, ugyanakkor egyre gyakrabban sminkeli is magát, ami abban a konzervatív iskolában istenkáromlással felérő bűn. Az igazgató példásan meg is bünteti Conort, aki aztán a farsangi koncertjükön vág vissza frappánsan többek közt a barna cipőért is:

 
Nem árulok el nagy titkot, hogy persze, mint az ilyen filmekben lenni szokott nem marad el a happy end, Raphina és Conor között szép lassan kialakul valami, és végén győz a szerelem, és együtt mennek el Londonba szerencsét próbálni.

 
John Carney tényleg ért a zenés filmekhez, bár én nem láttam még az Egyszer c. filmjét, de biztos nem lehet rossz, ha a zenéjéért 2008-ban Oscart kapott. A fiúk, (sőt maga Carney is) egyébként az életben is tudnak énekelni és gitározni, a Sundance fesztiválon adtak is egy kis unplugged ízelítőt a filmzenéből. Saját dalok mellett még Duran Duran, Cure és Motörhead és Jam számokat is hallhatunk, melyeknek a szövegét is feliratozták a moziban, aminek külön örültem.

Igaz, hogy vége a nyárnak, és sok háztartásban becsengetnek szeptemberben, de ez egy kedves, szerelmetes, jó kis ír film, ami elvonhatja a figyelmünket az aktuális bajainkról, és kellemes nosztalgiát ébreszt azokban, akik ’80-as-’90-es években voltak tinédzserek. Szüleim mindig a ’60-as beatkorszakra esküdtek, és az én kedvenceimet nem tartották sokra. Kezdem megérteni őket, mert én is a saját tinédzserkorom zenéit hallgatom a legtöbbet, a XXI. században nagyon kevés értéket fedeztem fel, de szerintem, nem azért mert öregszem.

 

A film adatlapja a Mafab.hu-n: Sing Street – Sing Street (2016)

 

rank10-8

 
 
 

Comments

comments

You may also like...

Hozzászólás