Passengers (Utazók) – Szépek vagyunk, de minek?

 

Két jó színész, látszólag érdekesnek tűnő sztori, egész jó, látványos trailer, bár ami gyanúsan spoileres. Nekem így indult a Passengers, pozitív várakozással.

A film megvalósított sztorija körülbelül ennyiben kimerül: adott egy bazi nagy űrhajó, 5000 hibernált utassal, és 250 főnyi szintén hibernált személyzettel a fedélzetén, 120 évig úton egy új Föld felé, ahol mindenki új életet kezd majd. De a 30 évvel az indulás után történik egy „kis” malőr, ami miatt Jim Preston (Chris Pratt), gépészmérnök hibernáló ágya elromlik, és felébreszti a benne alvó Jimet. Miután magához tér, rájön, hogy ő az egyedüli, aki ébren van a hajón, mindössze egy bártender robottal, Arturral (Michael Sheen) tud kommunikálni. Visszahibernálni magát nem tudja, bejutni a irányítófedélzetre nem tud, és van még vissza az útból 90 év. Ez ám a szívás. Jim szerint is. Megpróbál alkalmazkodni, majd nem nagyon belebolondulni, és a végén az tűnik egyetlen, de nem túl jó megoldásnak, hogy felébreszt még valakit: Aurora Lane-t (Jennifer Lawrence), a gazdag írónőt, akibe mint Hófehérkébe a királyfija, beleszeret az üvegkoporsón át (bocsi: hibernáló kapszulán át). Némi erkölcsi vacillálás után győz az önző én: felébreszti a lányt… Persze a szerelem kölcsönössé válik, és csillagokig ér (majdnem szó szerint). Aztán úgy a film felétől elkezdődnek a problémák: a hajóval, kettőjükkel… és persze a végén happy end(?) lesz.

Leszögezném, hogy a Jennifer Lawrencet kifejezetten szerettem Poszátaként, A Galaxis őrzői meg bevallom, sokadjára újranézős kedvenceim között van, így Chris Pratt által játszott vagány űrcowboy-Űrlord is. Szeretem a sci-fi vagy sci-fi jellegű sztorikat, meg persze a romantikusokat. Jó koktélnak tűnt. Aztán amikor belekóstoltam, úgy jártam, mint amikor a látvány alapján kikéred a szomszédodnak felszolgált csudaszínes, csudajól kinéző italcsodát, és először csak keresed benne az ízt, de nem igazán találod, majd megiszod, mert kifizetted, de utána kérsz egy dupla whiskyt meg egy narancs vodkát, hogy úgy érezd, ittál is valamit.

A film látványos, nagyon is az. Gyönyörű az űr, gyönyörű az űrhajó, minden csili-vili, sterilen tökéletes. Nagyon jó pasi benne Chris. Még szakállasan és – valószínűleg – büdösen is. Jenniferről már az Éhezők viadala trilógiában is kiderült, hogy gyönyörű, dekoratív, vonzó nő. Most is az, végig. Szinte a tökéletességig az. És valahol itt van az első bicsaklása a filmnek: túl steril, túl tökéletes minden. Persze vannak konfliktusok, mert azok ugye kellenek bele, de valahogy azok is olyan tökéletesen megoldódnak. A sterilitással, a tökéletesség ilyen szintű hajszolásával nekem pont a történet sava-borsa tűnt el: hogy mi van, ha egy férfi meg egy nő kb 40-50 évre összezárva kell, hogy leéljék az életüket? Amikor nincs menekülés, se helyileg, se kapcsolatilag. Ők vannak az egész „világon”, ketten. Mi van, ha elegük lesz egymásból? Mi van, ha nem tudják már elviselni egymást? Mi van, ha elmúlik a szerelem? Mi van, ha nem tudják megoldani a konfliktusaikat? Mi van, ha igen, hogyan? Nem lesznek gyerekeik? Ha nem lesznek, miért? Ha igen, velük mi van/lesz? Erről egy szó sincs a filmben. Pedig lehet, hogy ez sokkal, de sokkal érdekesebb lehetett volna, mint ez a tökéletes űr-love-story. Ezért kár volt nekik többszáz millió kilométert utazniuk… ha csak ennyiről szólna a kapcsolatuk. De lehet, hogy én néztem túl sok Woody Allent 😉

A másik nagyon nagy erkölcsi kérdés, amit szintén elken a történet: azzal, hogy Jim felébreszti Aurórát, igazából meggyilkolja. Mert visszaaludni nem tudnak, az álmait, terveit széttépi, és dönt az életéről ill a haláláról. Egy ilyen kérdést nem lehet annyival elintézni, hogy Chris annyira magányos volt, és különben megbolondult volna. Ja és szerintem ez annyira súlyos tett, hogy tök jogosnak tűnt volna, ha Auróra tényleg megöli őt haragjában. De hogy ezt ennyire gyorsan és simán megbocsátják neki, na az hazugság.

A történet rengeteg ötletet tartogatott, nagyon sok nagyon jó kérdést és választ lehetett volna feltenni és megadni benne. De egy tökéletes világba nem férnek bele ezek a tökéletlen kérdések. Inkább nem is tesszük fel őket. A függöny mögé nézni veszélyes és tilos. Maradjunk a biztonságos, jól ismert talajon, abból nem lehet baj. Sajnos jó mozi se. De majd talán egy remake, pár év múlva 😉

 

 

A film adatlapja a Mafab.hu-n: Utazók – Passengers (2016)

 
 

Comments

comments

You may also like...

Hozzászólás