Nagyon rendben vannak a Rendes fickók (The nice guys)

 

Kétségtelenül az év egyik legjobb filmje a Rendes fickók, melyet nem érdemes kihagyniuk azoknak, akik szeretik az igényes, kemény humorú, cseppet erőszakos, de egyáltalán nem sablonos akció-vígjátékokat.

nice-guys-movie-crowe-gosling-angourie-riceRyan Gosling és Russell Crowe párosa nagyon üt a vásznon. A két színész remekül kiegészíti egymást, és vitathatatlanul jól hozzák a karaktereket. Mindketten nyomozók, de teljesen eltérő személyiségek. Holland March (Gosling) kissé szerencsétlen típus, aki a munka helyett inkább csak a pénzt és az ingyen piát hajtja, míg Jackson Healy (Crowe) ugyan alapos a munkájában, de hajlamos elveszíteni a fejét, ha keményen kell fellépni. A hetvenes évek Los Angelesében készülnek megtalálni egy eltűnt lányt, aminek kapcsán sorra bajba kerülnek, de meglepő módon több alkalommal is March, a tizenhárom éves lánya húzza ki őket a csávából. Goslingnak nagyon fekszik a szerep, szinte burleszkbe illően végigszerencsétlenkedi az egész filmet, és eléri, hogy már a megjelenése is mosolyt csaljon az arcunkra, Crowe-nak pedig ez az egyik legjobb alakítása az összes közül.

A szarkasztikus és morbid humor kedvelői szeretni fogják a poénokat, amik olykor tényleg erősek, viszont nem sokat kattogunk rajtuk, hanem pörög tovább a következő jelenet újabb kemény beszólásokkal. A kor ábrázolása ízlésesen történik. A jelenetek nincsenek túltolva trapéznacik és vállalhatatlan hajkoronák tömkelegének felvonultatásával, éppen csak annyit kapunk belőlük, amennyi szükséges, és sokkal inkább a pornó, a béketüntetések, a marihuána és a méretes autók vizionálásával hangolódunk rá a hetvenes évek Amerikájára.

Az események alakulása egyáltalán nem kiszámítható, a film mellőzi a klasszikus hollywoodi megoldásokat, például ha egy fontos szereplőnek meg kell halnia, akkor nem menekül meg teljesen irreális módon, hanem meg is hal ott helyben, erre pedig nem sok példát láthattunk mostanában a cukormázas filmekben. Ez az egyik oka, hogy a rendhagyó filmek közé tartozik a Rendes fickók. A mellékszereplők sem felszínesek és egysíkúak, hanem nagyon is összetettek, legyenek akár pozitív, akár negatív karakterek.

Ez a film nem akar mély tanulságot beletuszkolni a képkockák közé, egyszerűen csak szórakoztat a maga módján. A retro hangulat ellenére abszolút naprakész, és talán a cselekmény kicsit túl van bonyolítva, ez egyáltalán nem jön ki rosszul a film végére. Kellemes kétórás kikapcsolódás, mindenképpen ajánlott megnézni!

 

rank10-8

 

a film adatlapja a Mafab.hu-n: Rendes fickók (The Nice Guys) 2016


 

 
 

Comments

comments

You may also like...

1 Response

  1. 2016-06-15

    […] Nagyon rendben vannak a Rendes fickók […]

Hozzászólás