Magyar Retro I. – Back to ’60-’70

 

Papp Gábor Zsigmond a Budapest retro I., II. és a Balaton retro után 2010-ben elkészítette a Magyar retrot, amely a 60-as 70-es évek magyar hangulatáról ad kórképet és körképet.

Korabeli filmhíradók, propagandafilmek, régi reklámok fura csokra ez a dokumentumfilm. Máté Gábor és Vallai Péter, a két kommentátor hol cinikusan, hol meglepően őszintén mutatja be a kor emberének problémáit, munka- és szálláslehetőségeit, szórakozási-, üdülési szokásait és hogy a magyar vircsaft mit is takart abban az időben.

 

Az első fejezetben a magyar munkás hétköznapjaiba kapunk betekintést. Egy régi híradóból megismerjük, milyen lehetett egy szocialista brigádban dolgozni, milyen felelősséggel járt annak a vezetése. Aztán előkerülnek a problémák is, nincs elég munkaruha, az is rossz minőségű; a munkásszállásokon vagy ágybérletekben az élet pedig rendkívül ingerszegény és nyomorúságos. Pesti szállókban vidéki nők tizenhatan alszanak egy szobában, vendéget nem fogadhatnak, férjüket kéthetente látják csak. Néha-néha szórakozásképpen el tudnak menni táncolni, vagy egy presszóba beülnek egy italra, sokra nem, mert átlagban 40%-al kevesebb fizetést kaptak,  mint a szintén nem túlfizetett férfi munkaerő.

A következő részben a magyar gazda helyzetét vették górcső alá. Bár Magyarország mindig is a mezőgazdaságáról volt híres, a gépesítése, korszerűsítése nagyon lassan haladt, alacsony volt a gabona felvásárlási ára, és az állattenyésztők is egyre kevesebbet kaptak egy kiló húsért. Az állam a kis Kabossal reklámozza a gyanútlan gazdálkodóknak, hogy lépjenek be a TSZ-be. Ám a termelő szövetkezetekben kevés a bér, és sok a munka. Még szerencse, hogy van egy kis háztáji gazdaság, mert anélkül biztosan éhen halnának. Sok fiatal el is menekül a városokba, és gyárakban kezdenek el dolgozni, ahogy a Hungária együttes is énekli: „Nem bújok én többé már a subába, Nem építek kemencét a szobába, Nem húzom a köcsögöt a karóra, S nem ugrok fel vágtában már a lóra.” /Ebben az időszakban veszítette el a paraszt szó az eredeti jelentését, és kapott pejoratív jelleget./

 

A harmadik téma a turizmus, avagy milyen üdülési, pihenési lehetőségei voltak a kor emberének. A „baráti országokban inkább érzelmi feltöltődés” míg a kapitalista régióban materiális feltöltődés volt a cél. Sokan, főleg a Kádár rendszer visszasírói, elfelejtették már, hogy háromévente lehetett csak nyugatra menni maximum 30 napra 70 $ költőpénzzel úgy, hogy előtte hónapokat vártak vízumra. A határátkelőhelyeken odafelé a dugi valutát, visszafelé a kvarcórát kellett a határőrök elől elrejteni. A Szovjetunióba meg csak társasutazással lehetett eljutni, ahogy a fiatal Bujtor István is tette a kisfilmjében, de az idegenvezetők nem csak a turistákat látták el izgalmas, új információkkal.

Végezetül arra kapunk választ, milyen is maga, a magyar ember, mi a magyar vircsaft. Nos, a megkérdezettek többsége szerint: lusta, elhízott, élvhajhász, szeret panaszkodni, nem beszél nyelveket és nincs bennük összefogás. Sajnos van is benne valami, mert ebben az időszakban alakult ki a magyarokban ez az „okosba megoldunk mindent” szemlélet. Megszületett a Kommunizmus 7 csodája, melynek a lényege, hogy nem dolgozott senki, de még se volt munkanélküli, nem hiányzott semmi, mert nem volt szükségünk semmire, mégis mindenki lopott, de nem kerestek felelősöket. Ez az erkölcsi romlás szerintem a szocializmus legnagyobb hibája túl a mérhetetlen államadósság kialakításán, mert ez kellőképpen megalapozta a 90-es évek vadkapitalizmusát. Látunk pár vidám példát, mekkora munkakedvvel dolgoznak az építőiparban: egy ember dolgozik, aztán először egy, majd kettő, három kolléga, végül az egész brigád azt nézi. Szemrebbenés nélkül késnek el a munkahelyről, várnak tíz percet a buktára megduplázva ezzel az egészségügyi szünetet, büntetlenül isznak szeszes italt a munkahelyen. Már ekkor kiemelkedően sokan szenvednek az alkoholizmus börtönében, százötvenezret vallanak be a statisztikák, amivel 14. voltunk a világban, és elsők a KGST országai közül. Akkor a magas életszínvonalra fogták a magas számot, mondván nem tud a dolgozó mit kezdeni a sok pénzével.     

Nem is én lennék, ha nem foglalkoznék a dokumentumfilm zenéjével, amik átkötik az egyes jeleneteket. Németh Lehel, Zalatnay Sarolta, Hungária számai után egy kevésbé ismert dal zárja a filmet, a Syrius együttestől az Így mulat egy beates magyar úr, amit én a korai ska stílusba sorolnék. Anno még videoklip is készült a Táncdalfesztiválon róluk:

 

Kinek ajánlom ezt a filmet? Elsősorban azoknak, akik csak a jóra emlékeznek a 60-as, 70-es évekből, (bár ők biztos ebből a filmből is csak azt fogják fel, hú de jó volt Május elsején sört inni meg virslit enni 3,50-es kenyérrel). Meg azoknak is, akiknek nem kellemes emlékek fűződnek ehhez a korhoz, akik nem szerettek felvonulni a Munka ünnepén dög melegben zászlókat, táblákat cipelni, és hallgatni a kor nagykutyáit, ahogy évről-évre elmondják ugyanazt a beszédet. A most negyven-, ötvenéves korosztálynak nagyon fog tetszeni ez a keserédes dokumentumfilm, mert mindenki talál benne olyat, ami vele is megtörtént.   

(Kivételesen nem ajánlót csatolnék ide, hanem a komplett filmet:)

 
 

Comments

comments

You may also like...

Hozzászólás