Éjszakai Ragadozók (Nocturnal Animals)

 

A szépség és gonoszság folyamatos váltakozása, gyönyörűen fényképezett tragikus jelenetek és briliáns szereplők egy filmben. Engedjétek meg, hogy bemutassam szerintem 2016 legjobb filmjét.

Szándékosan úgy ültem be erre a thrillerre Karácsony első napján, hogy egy sort sem olvastam el róla. Nem néztem meg a trailert sem, mert nem akartam semmilyen előítéletet alkotni a filmről. Tudtam, hogy a két kedvenc színészem (Amy Adams és Jake Gyllenhaal) játszik benne, így akkor is megnéztem volna, ha egy romantikus musical lett volna, de szerencsére nem az volt.

A film megnézése után továbbra is csak ajánlani tudom, hogy ne gyűjts be túl sok információt róla, mert például a trailer is teljesen más történetre enged következtetni.

Tom Ford írta a forgatókönyvet és rendezte a filmet, Austin Wright: Tony and Susan című 1993-ban kiadott könyve alapján. (Amelyet egyébként most ismét kiadnak a filmmel megegyező címmel.) Ez a második rendezése, így a neve kezd ismerté válni már nem csak a divat világában, mint jónevű divattervező, hanem a film világában is, mint rendező. Tom Ford korábban a Gucci és Yves Saint Laurent márkák kreatív igazgatójaként vált híressé, 2006 óta pedig a saját neve alatt tervez és készít ruhákat.

Három párhuzamos szálon fut a cselekmény, a múltban, a jelenben és egy kitalált világban. Az egészet a két főszereplő köti össze: Susan Morrow (Amy Adams) és az ex-férje Edward Sheffield (Jake Gyllenhall). Susan, a Los Angeles-i középkorú műkereskedőnő egy kifinomult, drága, sikeres ám boldogtalan életet él második férje, Hutton (Armie Hammer) oldalán. Mialatt a férfi üzleti úton tartózkodik, ahol egyébként viszont folytat egy másik nővel, Susan kézhez kapja volt férje legújabb könyvének kéziratát. Annak ellenére, hogy évek óta semmilyen kapcsolata nincsen a férfivel, egy levelet is talál a csomagban, amelyben a férfi egy találkozóra invitálja, míg átutazóban a városban tartózkodik. Mialatt Susan a felkavaró könyvet olvassa, előtörnek emlékei, és más megvilágításban látja múltbeli döntéseit.

Nos, ennél többet nem árulok el a történetből, a Te érdekedben.

A sikeres ám boldogtalan középkorú nő karaktere, aki egy kis boldogságot keresne a házasságon kívül, azért nem újdonság, és nem először szerepelne a filmvásznon. De akkor mégis miért vagyok ennyire lenyűgözve?

A válasz egyszerű: egyrészt a tökéletesen összeválogatott színészek, másrészt a film lélegzetelállító képei, amelyet az Oscar díjra jelölt operatőr, Seamus McGarvey munkája. Már az első jelenet olyan erős, annyira más, hogy az első sokk után csak arra tudtam gondolni, hogy itt ma valami mestermű jön. Valami nagyon gourmet. Az volt az érzésem, hogy Tom Ford kihasználva tehetségét a dizájn világában, ízlésesen és lenyűgözően tervezte meg az összes jelenet színvilágát. Többnyire a fekete és fehér dominál, amelynek monotonitását vagy egy meghökkentő dísztárggyal vagy egy erős, élénk színnel töri meg.

Több jelentet is láthatunk, ahol a változatosság kedvéért a monokróm világot felváltja a színek burjánzása. Ahogy néztem a filmet egyre inkább olyan érzésem volt, hogy nagyjából minden egyes filmkockát ki lehetne nyomtatni, és a nappalink falára kiakasztani. A két kedvenc képem a filmből, amikor Susan a saját galériájában a „Revenge” nevű kép előtt áll kolléganőjével (itt például a fekete-fehér monotóniát a kolléganő piros rúzsa és Susan erős sminkje töri meg), a másik pedig a zöld ruhás jelenet a film végén. Ahogy az a zöld szín kiemeli a főszereplő gyönyörű vörös haját, és egyben reflektál az étterem dekorációjára, az festményre való. (Azt a ruhát egyébként nagyon szeretném.)

Érdekesség, hogy hiába passzolt volna tökéletesen Ford ruhakollekciója a film letisztult, drága és elegáns világába, nem keverte össze a munkáit, ahogy azt ő maga is elismerte egy interjúban, mivel a nézőket kizökkenthette volna a termékelhelyezés.

Szerencsére a film nem merül ki abban, hogy szépek a képek és a szereplők. Fordnak igazán jó színészeket sikerült csokorba gyűjtenie, így nehéz lenne egy valakit kiemelnem. Mindegyikük képes  hitelesen hozni a karakterét, és nem saját magát játszani a filmben.

Habár nekem elegendő volt Amy Adams és Jake Gyllenhaal nevét látnom, hogy megvegyen magának a film, arra viszont nem számítottam, hogy a többi színész is ennyire jó lesz.

aaron-taylor-johnson-in-Nocturnal-AnimalsImádtam utálni Aaron Taylor-Johnson-t Ray Marcus szerepében. Főleg mert a Godzillában alakított nukleáris fegyverszakértő, szerető férj és apa karaktere után képes volt átvedleni a féktelen és kegyetlen Ray Marcus-á. A hideg is kirázott tőle, nem véletlen a Golden Globe legjobb férfi mellékszereplő jelölés.

Amy Adams remekül azonosult a boldogtalan, depresszióban szenvedő nő szerepével, akiben felmerül a remény, hogy esetleg változtathat az életén. isla_Ficher_Amy_AdamsSokat gondolkodtam, hogy miért fogott meg ennyire a színésznő, miért van olyan kisugárzása, hogy az Érkezés (Arrival) című film után néhány nappal már ültem is be a következő mozijára. Miért van az, hogy ő kapta a főszerepet és nem Isla Fisher, aki a filmben Susan Morrow által olvasott könyv szereplőjét alakította? A két színésznő nagyjából egyidős, egyforma vörös a hajuk, hasonló az arcuk és a testalkatuk, így gondolkodtam, hogy mi az, ami megkülönbözteti őket. Miért pont Amy Adams kapta a fontosabb szerepet?

Továbbá, miért van az, hogy míg Adams a film nagy részében tulajdonképpen csak olvassa a könyvet, vagy a munkahelyén kókadozik, mert nem bírt aludni (mivel egész éjjel a könyvet olvasta), addig Laura Hastings szerepében játszó Fisher több akciót kapott, megkockáztatom, hogy akár még több szöveget is, mégis egyértelmű, hogy a főszerepet Amy Adamsnek kellett eljátszania.

Az oka egyszerű, bár erősen szubjektív, és több  kritikát olvasgatva rájöttem, hogy a véleményemmel nem vagyok egyedül. Amy Adamsnek olyan rabul ejtőek a szemei, és olyan kifejező tekintete van, hogy abban a film összes szereplőjének minden fájdalma egyszerre tükröződik, az ember azonnal a hatása alá kerül. Egy pillantásával át tudja adni, hogy hogyan érez.

Jake-Gyllenhaal-in-Nocturnal-AnimalsA másik főszerepet, egyben egy kettős szerepet,  Jake Gyllenhaal kapta. Egyrészt a filmben általa megírt saját könyve főszereplője, Tony Hastings, másrészt ő Susan Morrow (Amy Adams) korábbi férje, Edward Sheffield. Hozza a tőle megszokott tökéletes játékot, nekem határozottan a kedvenc férfi színészem, már az Embermás (Enemy) című filmje óta. Habkönnyen vált a kétségbeesett, mindent pillanatok alatt elveszítő átlagos családapa szerepéből a kedves és lelkes fiatal New Yorki-i íróéra. Soha nem játssza túl a szerepét, képes mindig egy másik arcát megmutatni, és száz százalékban hozni a karakterét.

A végére hagytam mindezen csemegék után a legjobb, és egyben a legmeglepőbb karaktert. Bobby Andes-t, a texasi nyomozót Michael Shannon alakításában. Akit, mint a kritika írása közben utánanézve rájöttem, már láttam egy-egy filmben játszani, de az nem tűnt fel eddig, hogy ennyire jó. Nehéz a film elején eldönteni, hogy melyik oldalon áll, hogy vajon segíteni szeretne, vagy sem. Nyugtalanítóan nyers a modora, amelyen szép lassan, ahogy a történetben haladunk előre változtat, és mutatja meg az emberi arcát. És a film végén megteszi azt, amelyet mind meg szeretnénk tenni a helyében.

Az egész filmben mindössze egyetlen zavaró tényezőt találtam, amely csak egy apróság, de kicsit kizökkentett. Hiába Jake Gyllenhaal és Amy Adams egyaránt olyan kisugárzással rendelkeznek, hogy felváltva lettem szerelmes mindkettőjükbe, mégis közöttük nem volt meg a kémia. Nem tudtam elhinni, hogy ők valóban szerették egymást. Elrandizgattak meg flörtölgettek egymással, de nem izzott a vászon. De ez talán tényleg csak kukacoskodás, mert ezen kívül semmit nem tudok felhozni a film ellen. Én nem éreztem, hogy „leült” volna néha a történet, ahogy néhány kritikában olvastam. Pörög, de jól követhető a sztori.

A közel két órás film pont annyira elgondolkodtató és nyomasztó, hogy képes volt végig fenntartani a figyelmem, de nem kísértettek a jelenetek napokig. Szinte pislogás nélkül ültem végig a mozit, nehogy elszalasszak egy-egy fontos momentumot. Én biztosan megnézem még egyszer, csak ajánlani tudom mindenkinek.

 

A film adatlapja a Mafab.hu-n: Éjszakai ragadozók – Nocturnal Animals (2016)

 

A trailert most direkt kihagytuk 😉

Comments

comments

You may also like...

Hozzászólás