Doctor Strange – Varázslás mesterfokon

 

Egy „kulissza-titokkal” kezdeném: ennek a filmnek a hatására kezdtünk bele Varga Lacival a Marvel (és majd a DC filmek) összefoglaló cikksorijába (Ezeket itt és itt találod) Mert amikor elkezdtünk róla beszélgetni, rájöttünk, hogy mennyire is szeretjük mindketten ezeket a filmeket, és hogy ezekről érdemes lenne írni, akár nem-rajongóknak is.

Mert mindkettőnk szerint ez a film is az a kategória lett, hogy aki nem ismeri a Marvel-világot, annak is érdemes megnéznie, mert lenyűgöző látványvilágot, jó sztorit és kiváló humort kap, kiváló színészi játék mellett. Mivel ez is „eredet-történetet” dolgoz fel – vagyis hogyan lett Dr szupersebész Steven Strangeből Doctor Strange főmágus, a nagyképű, önző, arrogáns, menő fickóból a Világ Megmentője és egyik fő „vigyázója”, nem kell ismerni hozzá a többi Marvel hős történetét. Ez a film – még – nem kapcsolódik a többi Marvel filmhez, sőt nagyon sok mindenben el is tér azoktól. De erről később 😉

A történet eleje röviden, némi elkerülhetetlen spoilerrel: Steven Strange (doctor Strange) egy egoista, nagyképű, de ugyanakkor zseniális sebész, aki csak a tudományban hisz és önmaga tévedhetetlenségében. (Kicsit dr. House-ra hajaz, és másik Marvel figura – Vasember – révén is ismerős lehet a karakter  😉 ). Egy autóbaleset következtében  idegsérülés folytán lebénul mindkét keze, így képtelenné válik folytatni addigi életét. Megszállottan keresi a gyógymódot, pénz, időt nem kímélve, a legújabb orvosi technológiákat felhasználva próbál meggyógyulni, de végül a modern orvostudomány lemond róla, gyógyíthatatlannak minősítik. Egyetlen reménysugárnak egy nepáli kolostorban élő szerzetesrend tűnik. Utolsó fillérjeiből elutazik Nepálba, ahol végül megtalálja a rendet, de ahhoz hogy meggyógyuljon minden addigi hitét, nézőpontját le kell cserélnie egy jóval spirituálisabbra, misztikusabbra, hogy ő is működtetni tudja a mágiát, ami gyógyulásához vezethet. Megszületik Doctor Strange.

Ami egyből feltűnik mindenkinek, hogy ez a film illetve a főszereplő karaktere eltér a szokásos Marvel-univerzumos hősöktől: ő egy varázsló. Az eddigi hősök egy technológiailag vagy tudományosan megmagyarázható világban ténykedtek, ahol a különleges képességüket „normál”, józan ésszel felfogható események kapcsán nyerték, és ebbe még Thor vagy a Galaxis őrzői intergalaktikus világa is belefért. Doctor Strange-é viszont egy olyan világ, ami a normál, hétköznapi emberek számára láthatatlan, olyan erők munkálkodnak benne, amelyek a technika híveinek megmagyarázhatatlanok. Tony Starknak (Vasember) van egy olyan mondata: „A mágia nem több mint olyan technológia, amit még nem értünk.” – gondolják ők. De Doctor Strange és követői tudják az igazságot: hogy ez sokkal több a technikai tudásnál, ők bármire képesek a mágiájuk segítségével. Mert ebben a világban bármi lehetséges: dimenziók közti kapuk, időhurkok, a tér és idő manipulálása. És ezt remekül mutatja be a film. Talán ez az egyik legnagyobb erénye. Mert itt végre a CGI filmtechnikát nem öncélúan használják fel, hogy minél látványosabb jelenetekkel adják el a semmit. Itt végre van értelme a CGI-nek, mert itt a világok meghajlanak, a gravitáció másként működik, mást jelentenek a távolságok, az idő meg tud állni vagy akár visszafele haladni.

doctor-strange-empire-subscribers-coverA másik nagy erénye a filmnek a főszereplőt játszó színész Benedict Cumberbatch. Sok-sok filmben bizonyította már tehetségét (talán a legismertebb a Kódjátszmában Alan Tuning szerepe), de itt is belead mindent, látszik, hogy szinte lubickol a nagyképű, arrogáns sebész, majd az össze- illetve megtört, reményvesztett ember, és az újra magára találó mágus szerepében.  Adja magát az összehasonlítás Tony Starkkal (Vasember/Robert Downey Jr.), ugyanolyan cinikus, hatalmas egóval és szarkasztikus humorral megvert, fennhéjázó, de ugyanakkor belül nagyon is esendő és még akár önfeláldozásra is képes figurája a Marvel Univerzumnak.  Bevallom, nagyon kíváncsian várok már egy „találkozót” a két szereplő között 😉 Akivel még a Marvel fanokat is meglepték az Tilda Swinton, mint az Ősmágus. Ő ugyanis az eredeti képregényben férfi. De itt a filmben nő, igaz ennek nincs is jelentősége, hisz annyira jól játssza a szerepét, hogy ezzel az “aprósággal” nem is foglalkozunk. Aki számomra kevésbé átütő erejű volt, az Chiwetel Ejiofor, mint Mordo, aki most elég lightosra sikeredett, bár a későbbi történetek során nagyon is fontos főellenséggé válik. Ezt inkább betudnám a forgatókönyv íróknak, mint a színésznek, aki például a 12 év rabszolgaságban is már bizonyította tehetségét.

A film harmadik nagy erénye ismét Marvel filmekre jellemző humora. Doctor Strange ill Benedict sziporkázik az egy mondatos beszólásaival, a Lebegés Köpenye is kellően egyedire sikerült. A szabályok megkerülése vagy egyenesen áthágása, ha szükséges, szintén jópár poén forrása a filmben.

Összegezve a Doctor Stange olyan mozifilm lett, amit mind a Marvel rajongók, mind a nem fanok is tiszta szívvel tudunk élvezni, elvarázsolva a teljesen új látványvilággal, együtt érezni a főszereplővel, és hangosan nevetni a kifejezetten könnyed és elegáns poénok halmazán. A legjobb értelemben vett popcorn mozik egyike az utóbbi időkben. Ja és persze ezt tényleg IMAXban kell megnézni! Mert úgy az igazi.

 

rank10-9

 

A film adatlapja a Mafab.hu-n: Doctor Strange (2016)

Comments

comments

You may also like...

1 Response

  1. Varga Laci szerint:

    “Adja magát az összehasonlítás Tony Starkkal (Vasember/Robert Downey Jr.) … Bevallom, nagyon kíváncsian várok már egy „találkozót” a két szereplő között ” – Ne felejtsük el, hogy a két színész nem csak a Marvel Univerzumban “találkoznak”, hanem a filmvilág egy teljesen más területén is! Ugyanis mindketten játszották Sherlock Holmes-t! 😀 Downey Jr. a Guy Ritchie féle mozifilmekben, Cumberbatch pedig az angol Sherlock TV sorozatban.

Hozzászólás