Az “emberi tényező” – Sully, csoda a Hudson folyón

 

Szeretem a katasztrófa-filmeket, de csak azokat, amiknek jó a sztorijuk, élnek a karakterek. Mert lehet rajtuk izgulni, szörnyülködni – módjával persze, a vége felirat után megkönnyebbülni. Nem a Zs-kategóriásokat, hanem azokat, amik tényleg színészileg, emberileg is adnak valami pluszt a sima adrenalin löketen túl: pl Életben maradtak, Everest, Armageddon, Viharzóna, Twister, Apolló 13 stb. Így nekem nem volt kérdés, hogy megnézzem-e a Sullyt. Tom Hanks, Clint Eastwood, igaz történet, repülő-nem-szerencsétlenség – adta magát a film.
És nem okozott csalódást, sőt.

tom_hanks sullyChesley ‘Sully’ Sullenberger (Tom Hanks) az US Airways 1549-es járatának parancsnoka, 42 év repülési tapasztalattal a háta mögött igazi öreg rókának számít. 2009. január 15-én nem sokkal a La Guardiaról történő felszállás után madarakkal ütközik a gép, és emiatt mindkét hajtóműve leáll. Az irányítótorony felajánlja a visszafordulást és a vészhelyzeti leszállást, illetve egy másik repülőtéren való leszállást is (ami 11 km távolságra van). Mivel a gép magassága és sebessége ezek eléréséhez nem elegendő, a kapitány úgy dönt, hogy bár erre nem kapott kiképzést, inkább leszáll a géppel a Hudson folyón, minthogy megkockáztasson egy lezuhanást New York kellős közepén.sully airplane

A gépet sértetlenül leteszi a folyóra, a 155 utast a közelben rendszeresen közlekedő kompok, a parti őrség, illetve a rendőrség kimenti a repülőgép szárnyairól. Ilyen még korábban nem történt soha, hogy valaki folyón landoljon, és mindenki túlélje a katasztrófát.

A film kezdő képsorai pont azt a jelenetet mutatják, ahogy a gép lezuhan Manhattan kellős közepén. De ezt szerencsére csak Sully rémálmainak egyike. A történet a baleset utáni napokról szól: a NTSB (légi-katasztrófákat vizsgáló bizottság) nyomozásáról, meg- ill szinte kihallgatásairól, a baleset valódi körülményeinek kiderítéséről. És magáról Sullyról. Az emberről, a pilótáról, akit mindenki hősnek tart és kezel, csodálattal adóznak neki, akárhol felbukkan, felismerik. Ő az aktuális Hős. Amit ő nagyon nehezen kezel, mert saját magában még mindig azon tépelődik, hogy valóban a megfelelő döntést hozta-e meg. Bizonytalanságát csak tovább erősíti a vizsgálóbizottság kákán is csomót kereső szándéka. A NTSB a kapitány felelősségét kutatja, mivel meggyőződésük, hogy a kapitány rossz döntést hozott, mert le tudott volna szállni a légi irányítás által javasolt helyeken is. Természetesen a végén beigazolódik a kapitány döntésének a helyessége, és felmentik minden “gyanúsítgatás” alól. Ezzel nem árulok el túl nagy titkot.

A film hatása nem a történet “izgalmasságában” rejlik, hanem Tom Hanks visszafogott, minden mesterkéltséget nélkülöző, letisztult játékában. Nincsenek nagy érzelmi kitörések, hatásvadász pillanatok. Egy zárkózott, maximalista és hatalmas felelősségtudattal rendelkező profi szakember vívódik magában, hogy valóban jó döntést hozott-e. Nem azért, mert akár el is vesztheti teljes addig megszerzett egzisztenciáját, hanem saját maga előtti hitelessége a tét. Hogy valóban kockáztatta-e a 155 utas életét. Egy-egy mondat, hangsúly, pillantás, homloktörlés, éjszakai rémálom… egy-egy flashback –  ennyi. Annyira jellemző például, amikor a baleset után kivizsgálják, 110 a pulzusa, amire ő csak annyit kérdez az orvostól, hogy ez jó-e, mert , mert neki 55 körül szokott lenni.  Mire az orvos közli, hogy ez nem jó, hanem csodálatos, hisz van pulzusa.

Az egész film ilyen és ehhez hasonló finom kis dialógusok sorozata. De a két óra úgy megy el, hogy észre sem vesszük, mert odaragaszt. És azt kívánjuk a film végére, hogy ha repülőre ülünk, Sully legyen a kapitány, mert akkor semmi baj nem történhet velünk.

Mert minden baleset mögött ott van az “emberi tényező”, és gyakran amögött is, ha a tragédia szerencsére elmarad. Ez a film erről szól: hogy igenis a tapasztalat  és a megérzés néha sokkal többet számít, mint a különböző gépek által javasolt, percízen kiszámolt valószínűségek és lehetőségek.

Még egy mondat a rendezőről:  Clint Eastwood egyik kedvenc rendezőmé kezd válni az utóbbi időben. Egyre jobban ezek a visszafogott, mélyen emberi történetek állnak a filmjei középpontjában, persze mindig van egy kis eastwoodos hazafiasság elrejtve a filmekben, nem tolakodó módon, de mintegy “kézjegyként”. De a neve nálam már egyet jelent a minőségi, jól megkomponált forgatókönyvekkel rendelkező, kiváló szereplőgárdát felvonultató, érzelmileg megkapó filmekkel. Mint ahogy a Sully is az lett. Mert a filmekben is legfontosabb az “emberi tényező” 😉

 

A film adatlapja a Mafab.hu-n: Sully, csoda a Hudson-folyón (Sully) (2016)

 

 

 

Comments

comments

You may also like...

Hozzászólás